Eredeti cím: A Szent Johanna gimi - Örökké

Kiadó: Ciceró

Megjelenés: 2013

Oldalszám: 744 oldal

Fülszöveg:

Négy év, amit nem felejtesz el.
"Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről". (Leiner Laura)

Véleményem:

Hát vége van :(
Annyi mindent szeretnék mondani, de nem lehet szavakba önteni.
Szerettem ezt a sorozatot az első betűtől kezdve az utolsóig. Próbáltam az utolsó kötetett lassabban olvasni, hogy tovább tartson :) De mégis faltam a sorokat, amiket hol megmosolyogtam, hol megkönnyeztem, és mire észbe kaptam már az utolsó mondatokat olvastam.
Számomra tökéletes volt a befejezés, mert ehhez a sorozathoz én is ilyesmit tudtam volna elképzelni.
Aj már! Nincs több Szent Johanna gimi :(
Lehet újra kezdem olvasni, az kicsit enyhíti a hiányt, nem?
Na, jó tényleg függő lettem :)))

Kedvenc idézeteim:

" – Van még pogid? – kérdezte Ricsi. Zsolti megtapogatta az öltönye zsebeit, végül legbelül talált még két darabot.
– Ennyi volt – dobta oda hozzá.
– Akkor lemegyek a büfébe, veszek még – indult meg Ricsi.
– Ez nem a büféből van – kiáltott utána Zsolti.
– Akkor? – nyeltem le az utolsó falatot.
– Találtam a tizedikesek termében.
– Pfúúúj… – öklendezett Virág.
– Zsolti! – kerekedett el Kinga szeme. – A tizedikesek termében találtad?
– Aha! A tanári asztalon.
– Te hülye barom! – akadt ki Kinga.
– Hőőő! Mi van már? – csodálkozott Zsolti.
– Jaj, ne – esett le nekem is.
– Mi az? – forgatta a fejét Ricsi.
– Zsolti, a tarisznyák mellett volt? – kérdeztem a szám szélét rágva.
– Aha. Mér’?
– Gratulálok! Megettétek a ballagási pogácsákat! – dörzsölte a halántékát Kinga, amolyan „agyérgörcsöt kapok tőletek” stílusban."

"– Most jut eszembe – kapta fel Zsolti a fejét, és végignézett a társaságunk lány tagjain. – Foglalt, foglalt, foglalt, foglalt, foglalt – mutogatott Kingára, Virágra, rám, Katára és Flórára, majd megállapodott a tekintete Kittin. – Na, mizu? Akarsz a végzősök bálján ropni? – kacsintott.
– Ropi? – nézett körbe Virág. – Kinél van ropi?
– Ropni – helyesbítettem nevetve.
– Ó. Pedig ennék ropit. Ricsiii. Együnk ropit.
– Emó, ne visíts – sóhajtotta, aztán elkapta az egyik, mellettünk elhaladó 9/b-s fiú gallérját. – Ember! Hozzál ropit a büféből – nyomott a kezébe egy papírpénzt.
– Ricsi, ez bunkóság – ingattam a fejem amolyan „nem bántjuk a kisebbeket” stílusban.
– Bocs, Ren, igazad van – fordult Ricsi a megszeppent kilencedikeshez. – Kérdezd meg szépen, hogy a többiek kérnek-e valamit – utasította. Én nem egészen így értettem, hogy ez bunkóság, de mindegy."

"– Reni? – érdeklődött Dave.
– Mármint mit gondolok a romantikáról? Mint irodalmi műfaj… kezdtem.
– Nem, molyka, koncentrálj kicsit a könyveken kívüli világra is. – röhögött ki Macu, fel sem nézve a telefonjából.
– Reni bírja – mondta helyettem Cortez.
– Persze hogy bírja. Nézz rá. Elveszett egy Jane Austen-regényben. Ha rajta múlna, még magázódnátok – dünnyögte Kinga.
– Most miért baj az, hogy szeretem a virágokat, az esőillatot, a gyertyákat, a napkeltét és a csillagos égboltot? – soroltam álmodozva.
– Felfordult a gyomrom – jelentette be Kinga. Ennyit a meghitt pillanatomról.
– Ember, te hogy bírod ezt? – röhögött Ricsi Cortezre.
– Oké, virágot nem kap, nem is fog – kezdte Cortez – esőben megfázik, a gyertyával nem pirózhat, mert biztos, hogy megégeti magát, a napkeltét meg a csillagokat hadd nézze – legyintett."

"– Soha nem éltem még együtt fiúval – mondtam halkan.
– Én sem – közölte. Most erre mit mondjak? Úgy érzem, Cortez nem veszi komolyan a problémámat.
Mikor az utolsó hawaii pizzaszeletet megettem és megtöröltem a számat egy szalvétával,
Cortezhez fordultam:
– Látni fogsz aludni. – Megértem, hogy összeráncolta a szemöldökét.
– És?
– Az alvás személyes dolog. Ne nézz közben!
– Reni… – kereste a szavakat. – Nem tudom, hogy feltűnt-e, nem vagyok pszichopata. És, mivel nem vagyok az, így nem szoktam alvó embereket nézni.
– Oké – bólintottam és megnyugodtam. Vagy két percre."

"– Nagy Zsolt, pontosan mit csinálsz mindjárt? – kérdezte Máday, az ajtón kilépve.
– Mindjárt besza… mbázok a suliba – improvizált.
– Kezdheted is – utasította.
Zsolti állta a szavát, és idétlenül táncikálva „felszambázott” a lépcsőn, majd Máday mellé érve az ig. helyettes felé nyújtotta a kezét. – Hola, chica! – vigyorgott rá.
– Nagy Zsolt, befelé! – üvöltötte el magát Máday, mi pedig szakadtunk a röhögéstől."

"– Oké. Idegesített, hogy nem köszöntél. Idegesített, hogy jól elvoltál. Idegesített, hogy nem röhögtél azon, amin mi röhögtünk. Idegesített, hogy csak olvastál, és semmi más nem érdekelt. Idegesített, hogy kedvelted Neményit és jól érezted magad vele. Idegesített, hogy előttem ültél. Idegesített, hogy láttalak a szünetekben az udvaron. Idegesített, hogy amikor nem láttalak, kerestelek. Idegesített, hogy tetszettél. Idegesített, hogy olyan lánynak tűntél, aki soha nem foglalkozna velem. Aztán rohadtul idegesített, hogy beléd estem – fejezte be halkan, én pedig tágra nyílt szemmel néztem rá."

Kedvenc karakter: Cortez

Borító: 4 pont

Értékelés: 5 pont