Eredeti cím: A Szent Johanna gimi - Együtt
Kiadó: Ciceró
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 394 oldal
Fülszöveg:
Kilencedik második félévében az iskolai élet ezerrel pezseg: farsangi bál, Valentin-hét, Valentin-napi bál, tavaszköszöntő buli, osztálykirándulás és még sok minden más…
Az osztályközösség eközben egyre jobban összekovácsolódik.
Reni érdeklődése Cortez iránt szerelemmé változik; vágyakozás, reménykedés, féltékenység, csalódás, aztán ismét reménykedés között őrlődik, mert a fiú viselkedése egyáltalán nem egyértelmű…
Véleményem:
Most már hivatalosan is kijelentem, hogy fan lettem :)
Nagyon tetszett a könyv, imádom, ahogy teljesen hétköznapi tinikről szól és minden karakternek megvan a külön személyisége. Olvasás közben szinte már azt éreztem, hogy én is az osztály tagja vagyok és együtt nevetek és izgulok vagy éppen szomorkodok a többiekkel :)
Kedvenc idézeteim:
"[…] Kitört belőlem a zokogás. Zsolti és Andris némán, a padjukat vizsgálgatva hallgatták a folyamatos szipogásomat, azt hiszem, rám sem mertek nézni. Cortez pedig felállt, odahajolt hozzám, és valami hihetetlenül hosszú és válogatott káromkodás közepette (ezt le sem merem írni) átölelte a vállam. Oké, eleve kivoltam, de attól, hogy átölelt (te jó ég!), még inkább kiszakadt belőlem a zokogás."
Reni üzenete: Oké, vmi mexikói Cortezt jelöltem be.
Cortez üzenete: ******* :)
…
Cortez kilépett, én pedig mosolyogva néztem a képernyőt. Huh. Nemcsak visszajelölt Facebookon, hanem ő is jelölt be! Na jó. De ki a bánat az a másik Cortez? Mindegy, majd megírom neki, hogy „hola, bocsi, téves volt”. :)
Legjobb jelenet: az egész :)
Kedvenc karakter: Cortez
Borító: 3 pont
Értékelés: 5 pont
|